Főszereplőnk Gabriella, elvált, diplomás hölgy.
Budapestről költözött a Duna kanyarba. 2 gyermeke már felnőtt, tőle messzebb éltek, és ő egyedül maradván, egyre magányosabbnak érezte magát.
Ezért döntött úgy, hogy felkeres az irodában.
Amikor találkoztunk, nagyon meglepődtem, mert egy kortalan, törékeny, tini lány alkatú hölgy állt előttem.
Mesélni kezdte az életét, és abban a pillanatban, hatalmas erővel szakadt ki belőle, a hosszú évek keserűsége.
Pár évvel ezelőtt elvesztette a fiát, amit az óta sem tudott feldolgozni.
Sajnos, mi is nagyon sokszor hallunk szívszorító történteket és bizony mélységes tiszteletem és csodálatom azoké, akik az ilyen helyzetekből, minden erejükkel megpróbálnak felállni.
Szóval, Gabriella elindult, hogy legalább a magányát felváltsa egy szerető párkapcsolatra.
Hatalmas bánatának, ez a veszteség, csak az egyik fele volt, a másik felére később derült fény!
Gabriella elmondta, hogy ő már évek óta próbálkozik, és ilyen – olyan, szintén neves társkeresőknél is regisztrált, de egyik sem volt jó.
Évek alatt senkivel sem tudott megismerkedni.
Ajaj, gondoltam, itt valami nem stimmelhet.
Korábbi adatlapjára nagyon csinos és nevetős fotókat tett fel, tehát, azok is rendben voltak, elvárásai is reálisak, de akkor mi lehet a baj?
A regisztrációnál tőlem, irodavezetői segítséget kért.
Ez a dolog úgy működik, hogy maga a társkereső hölgy/úr is aktív részese az életének, vagyis, ő is keresgél, levelezik, kapcsolatokat épít, de a teljes sikerhez, plusz ajánlásokkal, én, mint aktív segítő/tanácsadó járulok hozzá.
Telt – múlt az idő, többször is rákérdeztem: mi újság kit láttál, aki számodra szimpatikus, levelezel – e valakivel, szóval beindult már a gépezet?
Bármikor érdeklődtem, mindig kitérő, elterelő választ adott: nem értem rá, nem láttam még megfelelő férfit, stb.
Sokszor volt fura érzésem vele kapcsolatban, bár ezt azonnal elhessegettem, mondván senki sem fizet azért, hogy ne csináljon semmit.
Ezt ingyen is megteheti, amúgy miért tenné, ha magányos?
Megint csak teltek, múltak a hetek és bizony, nem kevés idő kellet ahhoz, hogy rájöjjek: Gabriellánknak, esze ágában sincs, sem keresgélni, sem kapcsolatot építeni. Ő továbbra is nyugodtan ült a babérjain.
No, ez a helyzet számomra egyre kínosabb és érthetetlenebb volt.
Egyrészt teljesen megnehezítette a saját, és az én dolgomat, másrészt egy klubtag, aki nem kevés pénzt áldozott arra, hogy az itt lévő lehetőségektől megváltozzék az élete, miért ennyire passzív?
Abszolút nem volt világos, hogy valaki miért jön ide, ha nem akar semmit?
Miért jó neki, hogy „a keresés vágyában” ringatja magát, úgy, hogy nincs is „keresési vágy!”?
Mikor rákérdeztem, csak ennyit válaszolt: Jaj Ági, nézelődök én, de neked óriási a tapasztalatod, ehhez te jobban értesz, úgyis megtalálod a nekem valót.
Láthatóan, hiába magyaráztam, hogy ez nem így működik, mert nem én fogok együtt élni a kiválasztott férfival, hanem ő, és a döntés az ő kezében van, az érveim nem hatották meg.
Vagyis látszólag megértette, de változás akkor sem történt.
Egyre inkább úgy tűnt, mintha hárítana és menekülne, – de mi elől?
A megérzésem azt súgta, itt valami más van!
Ha valaki ennyire nem akar élni, az általa megfizetett lehetőséggel, az mögött mindig van valami rejtett üzenet. Az én dolgom, viszont nem a mérlegelés, hanem a segítés, ha az ügyfél a passzivitást választja, el kell fogadnom. Nagyon nem jó irány, de akkor legyen így!
Megint eltelt néhány hét és én szorgalmasan „szállítottam” Gabriellánk felé, az alkalmasnak vélt férfiakat.
Az ő feladata, most már csak annyi volt, hogy megnézze és rábólintson arra, aki megkaphatja az ő telefonszámát, ill. akivel randizni szeretne.
Teljes csodálatomra, több esetben is, látatlanban rávágta a legjobb pasikra is, hogy „nem az én esetem”.
Teltek a napok, hetek, újabb 2-3 férfit választottam, aki az elvárásai alapján számításba jöhetett, de Gabriella őket is zsigerből elutasította.
Egyre erősebben körvonalazódott bennem, az a felismerés: Nem a pasikban van a hiba, hanem……!
Bizony – bizony, Gabriellában, mert bármilyen sármos férfit, akár, Antonio Banderas közeledését is visszautasítaná!
No, itt kell kapisgálnom, itt van a kutya elásva!
Őszintén szólva, egyszerre bántott és mérgesített ez a tehetetlenség, mert nem láttam a kiutat.
Szép lassan kezdett elhatalmasodni rajtam az az érzés, hogy „most már, csak azért se adom föl, a végére járok ennek a sztorinak”!
Ekkor ugrott be, a szokásos mentő ötletem: Gabriella, mutass már a rendszerünkben legalább egy olyan típusú férfit, aki tetszik neked, kvázi számításba jöhet.
No, ekkor jött a hatalmas meglepetés!
Gabriella elkezdett hebegni, hápogni, mert kiderült, hogy bele se nézett az adatbázisba, vagyis meg se nézte a társkereső férfiakat.
Fogalma sem volt róla, hogy kik azok, akiket ő, zsigerből elutasított.
A megérzésem sajnos beigazolódott, egyáltalában nem érdekelte őt!
Küldött viszont valamit, ami bombaként robbant!
Egy privát fotót, ezzel a felirattal: Ági, ilyen férfit keresek!
Ajaj jaj, jaj, jaj, jaj!
Ez egy 5 évvel ezelőtti, összebújós fénykép volt, róla és az akkori párjáról….!
Ezzel megoldódott a rejtély, ami sajnos az én sejtésemet és az ő „bilincsét” igazolta.
Ő, ezt a férfit kereste, vagyis, egy ÁLMOT!
Azért szisszentem fel az első mondatainál, hogy sok társkereső irodában volt, de egy kapcsolatot sem sikerült összehoznia, mert ez a hihetetlen kötődés, nála már évek óta tartott.
Kedves Olvasó!
Most tudom, hogy magam ellen beszélek, de aki nincs túl egy kapcsolaton, annak teljesen felesleges, vagyis önámítás, bármilyen regisztrációba belemennie, mert senki nem tudja megoldani a problémáját.
Gabriella tökéletesen érezte, hogy baj van és változásra van szüksége, de ő ezt, egy külső erőtől várta.
Ezért volt elégedetlen a korábbi irodákkal is.
Müller Pétert idézem: „A változtatás mindig belűről fakad, megoldani a problémáját, mindenki csak önmaga tudja”
Mivel nem volt túl ezen a kapcsolaton, ezért el sem tudta engedni.
Nem csak lélekben, de külső megjelenésében is a volt párját kereste.
Ez az érzés, annyira fogva tartotta, hogy még egy egészséges keresési kíváncsiság sem hajtotta őt.
A szíve teljesen be volt zárva és közben vergődött, mint egy kalitkába zárt kismadár. Csak a kulcs nála volt!
Ezért mutathattam én neki bármilyen klassz pasit, meg se érintette őt.
Gabriellát én emberileg teljesen megértettem, mert a gyermeke elvesztése után a szerelme elvesztését hatalmas tragédiaként élte meg. Ez a két veszteség iszonyatos béklyóba tette őt, amiből nem tudott szabadulni.
Az elengedés és a tovább lépés csatáját, mindenkinek a saját érdekében, előbb – utóbb, meg kell vívnia. Meg bizony!
Miért?
Azért, mert az ember, életre született és a visszavezető utat meg kell találnia ahhoz, hogy a lelkében helyre tegye a veszteséget, és a gyászt.
Le kell tennie a múlt terhét, amivel már önmagát is elkezdte felőrölni.
Ha ez a folyamat elindul, akkor fog bekopogtatni az új szerelem.
Ennek az ideje is elkövetkezik.
Gabriellának még időre volt szüksége, még nem állt készen erre, ezért elégedetlenül hagyta el a társkeresőt, mondván: nem tettem meg mindent, hogy megtalálja a párját.
De ha eljön az ideje, visszavárom!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
Folytatás pár nap múlva: Miért és megint csak miért?