Kedves Olvasóim!
Térjünk vissza a kezdetekhez!
Szóval, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, egy NŐ/ANYA, és egy FÉRFI/APA! (a továbbiakban nagybetűvel)
Megszerették egymást, összeházasodtak, szépreményű kicsiny kis életüket elkezdték valamelyik szülőnél. Mindennapi történet. Telt múlt az idő, az alkalmazkodás bizony, egyre jobban próbára tette a család minden tagját.
A fiatalok legfőbb vágya a saját lábon állás. Dúl a love, és jön is mindjárt az első baba.
Közben Apa dolgozik, mint az állat, hogy a gyönyörűen elképzelt otthonukat meg tudják venni, persze hitelből. Felveszik az elképesztő összeget, amit 100 évig fognak fizetni, de boldogok, hogy végre, önálló életet kezdhetnek. El is költöznek egy lakótelep „70”. emeletére.
Hatalmas a boldogság és hatalmas kiadás. Az első babát követi a második, mivel, jobb, ha a fiatalok egyszerre letudják a pelenkázás nehéz időszakát. Apa, még mindig dolgozik, mint az állat, Anya pedig otthon a 2 gyerkőccel ugyan úgy dolgozik, mint az állat.
No, ekkortájt indul el a krach! Hogy miért? Mert nem ezt akarták! De akkor mit akartak? Miért nem voltak erre felkészülve? Ugyan is a fiatalságuk első éveit „K” nagy melóval élik, alig találkoznak, holt fáradtak és ez a feszkó legnagyobb melegágya
1. Verzió:
Apa dolgozik, mert kell a pénz, Anya otthon teljesen rácuppan az 1 – 2 gyerek nevelésére. Főz, etet, szoptat, cipel, gőgicsél, pelenkáz, szóval, mindent, amit ilyenkor kell. Apa egyre jobban kirekesztődik, hiszen, sosincs otthon. Amikor otthon van, akkor is a gyerekek körül forog a világ, amúgy, hol forogna? No, ez egy jó kérdés?
Gyerekjátékok mindenütt, rajcsúr, kiabálás, pelenkázás, főzés, mosás, pakolás, etetés.
Az Anya holt fáradt, az Apa holt fáradt, a gyerekek cseperednek, még több pénz kell és így megy el jó néhány év. És ekkor már bele is csusszantunk „az első gyermek iskolába megy” című fejezetbe, amivel el is ment a közös családi életük első hat éve. No, nézzük meg, most hol tartunk?
Komolyan akarjátok tudni, hogy hol tartunk?
Hát megmondom: NEM EZT A LOVAT AKARTAM ÉDESANYÁM!
Itt tartunk! 10 családból 8 ezt gondolja! Fasza, mi? Pedig, ha tetszik, ha nem, ez így van!
Én, legszívesebben évente, közeli képet készítenék Apáról és Anyáról, és ezt szépen egy albumba, időrendi sorrendbe beragasztanám.
Nyilván, hét év alatt hét, 20 év alatt, 20 fotó készülne, amik bizony „önmagukért beszélnek”.
Ha ezekre egy külső szemlélő csak rápillant, mindenféle információ nélkül, tuti, hogy az arcokon észreveszi a lassú és mérgező fonnyadozás jeleit és látatlanba el tudja mesélni róluk, a „hogyan savanyodtunk meg együtt” című storyt, vagy, ami még jobb,
„a hogyan döglöttünk bele a házasságunkba” című Oscar díjas családdráma történetét.
Ha az anya, az „önmagát feladós, mártír” típus, a csak a gyerek, a gyerek és a gyerek van a világon, akkor szerintetek egy férfi, mit tehet? Hát én megmondom!
Két dolgot, vagy lesz belőle egy „papucsállat”, vagy elmegy. No, van egy kevert állapot, amikor más nőkre is repked. Ha ezeket a fotókat időközönként mindenki visszanézné saját magáról, lehet, hogy előbb rádöbbennének, hogy a szakadék szélén állnak.
2. Verzió:
Apa, egy elkényeztetett, többnyire egyke „szépfiú”, aki anyukája gyöngyszeme volt.
Hát, ettől mentse meg az Isten a nőket, mert a csaj, ugyan elkapja a pasi „micsodáját”, dúl a love, jönnek a gyerekek, de Apuci maga is gyerek marad, nem akar, és már nem is fog felnőni.
Ő, egy ugyan olyan karakán nőt keres, amilyen az anyja volt, pontosan azért, hogy ugyan úgy kényeztessék őt tovább, mint annak előtte. Apuci, egy „rám is figyeljetek”, elba…ott, kis hülye marad, aki féltékeny lesz a saját gyerekeire is.
Ebben a verzióban Apa ugyan jól keres, van pénz, csak úgymond, valódi APA nincs. Ez a házasság tönkre megy, itt a nő szinte mindig kilép. Anya keres egy új Apát, aki kevésbé nyálas, de nincs jobb, a gyerekeknek pedig Apa kell(ene)!
NŐK – FÉRFIAK, ÉBRESZTŐ! ÁLLJATOK A SARKATOKRA,
MERT SZÜKSÉG VAN RÁTOK!