Kedves Olvasóim!
Sokan kérdezitek, hogy érdemes –e társkereső irodába menni, megtalálom – e ott a páromat?
Hát lássuk!
Következzék, Marcsi & Gyurka egymásra találásának mesebeli története, amiben bizony, egy csipetnyi részem, nekem is volt!
Figyelem, figyelem, Egy újabb „második esélyes” siker következik,
ami a legeslegutolsó esély története!
Tatatatá! Boldogság, szerelem ez kell nekem!
Hogy miért verem ilyen nagydobra, mert ekkora „nagydobot” igényel két ember újjá születésének hiteles és szívmelengető sztorija.
Az a fajta siker, amit ha nem próbálunk meg, akkor elszalasztjuk.
Szerencsére ők nem szalasztották el!
Szóval, alaphelyzet:
Marcsi, egy Vác közeli faluban élő 40 körüli hölgy, évek óta kereste a párját.
Először 3 évvel ezelőtt járt nálam.
Kedves, szorgalmas, munkaszerető csajszinak ismertem meg, aki jó szívvel ápolta idősödő szüleit, gondozta a kertet, rendezgette a portát, ahogyan azt vidéken szokás.
Hiába ismerkedett hozzávaló pasikkal, csak nem akart összejönni a boldogság.
Fél évvel ezelőtt, 2018. októberében újra felkeresett és elmondta, hogy egyedül él, szüleit eltemette.
Viselkedésében nagy elszántságot, de mégis valami furcsa bánatot véltem felfedezni.
Érzéseit nem is rejtette véka alá:
Ágika, eljöttem, mert nagyon szeretnék magam mellé egy társat,
de bizony már nem hiszek benne!
Marcsika, megértelek, de akkor miért jöttél újra el hozzám? Azért, mert nincs más választásom!
Az életemet egy „zárt világban” élem, naponta Vácra ingázom, korán kelek, este jövök.
Ugye, ismerős szitu!
Itthon vár a kert, a háziállatok, ezután már holtfáradt vagyok.
Szabadidőm csak hétvégén van, akkor tudok egy kicsit pihenni, de őszintén szólva olyankor már nyugalomra vágyom.
Discóból régen kinőttem, a hozzám való férfiak foglaltak, egyáltalán hol tudnék ismerkedni?
Nagyon el vagyok keseredve, most utoljára regisztrálok, ez lesz az utolsó, aztán kész vége, beletörődtem a sorsomba.
Ezt a legeslegutolsó esélynek szánom, de sajna, már nem hiszek benne!
Ezt a három szót: NEM HISZEK BENNE, többször és nyomatékosan elismételte.
No, erre mit lehet mondani? Elfáradt, kimerült, feladta, van ilyen.
Teljesen feleslegesnek éreztem bármilyen fellengzős marketing dumával győzködni, lássuk be, bazira reálisan látta a dolgokat.
Abban a pillanatban én sem tudtam semmilyen világmegváltó okosságot mondani.
Beszélgetésünk végén mégis valami különleges érzés szállta meg az agyamat!
Figyu, gondoljuk csak át ezt az egészet még egyszer, szerintem nem is annyira kilátástalan a helyzeted.
Ugyan miért, – kérdezte?
Mert ha a világon egyedül csak te élnél így, akkor az „különleges” lenne.
A különlegesnek bizony nehéz párt találni. De a te életformád, értékrended, elvárásod nagyon is általános, nagyon is normális, kvázi, sokan élhetnek így, tehát sokan is keresnek hozzájuk hasonló párt.
Igen, igen, de ezeket a pasikat MEG KELL TALÁLNI!
„Egy szó, mint száz”, bízz, és ne add fel!
Ezzel a lendülettel, már irányítottam is hozzá, egy kedves férfit, Gábort.
Ő is egy régi ügyfelem, aki szintén nehezen boldogul, de sajnos ez a találkozás nem hozta meg a várva várt sikert.
Marcsi, ne add fel, – biztattam tovább, és Marcsi szerencsére, valami belső, mély őserőtől vezérelve kapaszkodott a saját maga által kimondott „utolsó esélybe” és nem adta fel!
Hát, mi tagadás, élete legjobb „kapaszkodása” volt!
Mert bizony, élt, éldegélt (a szívem legszebb városában) Balassagyarmaton
egy mesterember, Gyurka.
Elvált, két nagy gyermeke már kirepült a családi fészekből. Ő, az otthonát hátrahagyva a szüleihez költözött.
Gyurka is teljesen esélytelennek vélte az új boldogság megtalálását, ezért a munkájába temetkezett. Csakhogy a munka nem pótolhatta a szerelmet, ezért egy haverja unszolására „véletlenül” felregisztrált a mi online társkereső oldalunkra.
De milyen jól tette!
Ebben a regisztrációs formában ő nem láthatta Marcsikánkat,
de Marcsikánk viszont (irodai regisztráltként) mindenkit láthatott, és szerencséjére, „véletlenül” észrevette Gyurkát.
És ez volt „akiknek találkozni kell, azok találkoznak is” nagy pillanata!
Marcsi ráírt Gyurkára, aki férfi lévén, azonnal a tettek mezejére lépve találkozni akart vele.
Marcsi viszont tapogatózóra fogta a dolgot, amíg legalább telefonon többször nem beszélgetnek, addig semmilyen közelebbi kapcsolatot nem akart senkivel.
Egyedül élt, nem volt szüksége kellemetlen percekre.
Így telt el pár hét. A telefonok egyre sűrűsödtek, már mindent tudni akartak egymásról, a múltat a jelent és a jövőt.
Ki mit főz, hol van, mit csinál éppen.
Alig várták, hogy hallják egymás hangját, szóval, Marcsika és Gyurka között égtek a vonalak.
Éjjel – nappal csacsogtak és csacsogtak és csacsogtak.
És ekkor Marcsikánk 2019 februárjában úgy döntött, hogy itt az idő a nagy találkozásra, mert ezt a férfit közelebbről szeretné megismerni…!
Szóval, meghívta magához Gyurkát!
Hát én nem tudom pontosan, hogy ott mi történhetett, de ez után a találkozás után felhívott és kérte, hogy tegyem ki a társkereső adatlapjára:
MEGTALÁLTA A PÁRJÁT!
No, emberek, kell ennél több?