Kedves Olvasóim!
Ez a siker történet a LÁNCHÍD RÁDIÓ, BOSZORKÁNYSZOMBAT című, -rendszeresen jelentkező, életmód magazinjával kezdődött, ahol én voltam a riportalany!
2017 augusztusát írtunk, mikor felhívott a Lánchíd Rádióból egy kedves hang, Pfliegel Dóra, aki egy korábbi ajánlásra elolvasta a blogomat, ami olyannyira megtetszett neki, hogy meghívott, egy „gondolatébresztő” beszélgetésre.
Ebben az egy órában, 10 éves társkereső irodavezetői tapasztalataimról a párkeresésről a kapcsolatok útvesztőiről és az egyéni felelősségünkről beszélgettünk.
(Ezt a riportot, 2017. aug. 12.- i bejegyzésben megtalálod).
Ugye el tudjátok képzelni azt a szitut, amikor egy döglesztő nyári napon, otthon sütöd a családnak 871. palacsintát, már baromira unod, majd teljesen váratlanul megcsörren a telefon, lekváros ujjakkal felveszed: igen, tessék, B. Ági vagyok, és BAMM, téged keresnek a rádióból?
Jézus Máriám!
Hát igen, nehezen fogtam fel, hogy tuti nekem szól a meghívás.
Sikítva „ugrottam ki a bőrömből”, azonnal az egész család tudtára adtam, hogy kész, „rádiós híresség leszek, ezért több palacsintát nem sütök”, szóval egyszerre voltam boldog és iszonyúan izgatott.
Az adás, a beszélgetést követő szombaton ment élesbe. Hát bizony a felvételnél, bazira szorongtam, izzadtam, mint az állat, kapaszkodtam a szék karfájába, mintha katapultülés lenne, mert a pici helyiség hangulata, a hatalmas mikrofonok, az üvegfal mögötti fülhallgatós emberek, no, meg az érzés, hogy ezt elvileg, ország – világ hallgathatja, igen csak próbára tettek.
Dóri profi módon kezelte a helyzetet, visszahallgatva is, nagyon jól sikerült. Ezúton is köszönet érte!
Hogy ez miért fontos, mert bármennyire is hihetetlen, ez a riport volt ennek a fantasztikus történetnek az elindítója.
Ezen adás után, nagyon sokan kerestek, hogy a sikeres társkeresésük érdekében, nálam szeretnének regisztrálni, ami felemelő volt számomra.
Így tett főszereplőnk, Júlia is, aki pár nappal később, egy szép nyári napon, szerény, kicsit félős hangon, a riportra hivatkozván találkozót kért.
Heuréka, gondoltam, de meglepetésemre a hölgy Dunaújvárosban lakott, én pedig Vácon.
Ez a fizikai távolság két jó nőnek, nem jelenthetett akadályt, azonnal találtunk közös helyszínt, ami nem is lehetne más, mint a jól bevált West End egyik kávézója.
Kint 200 fok, bent hűvösebb idő, teljesen ideális a beszélgetésre.
Mint mondtam, Júlia félénk, de okos hölgy lévén, „biztonsági játékos” volt, mert nem egyedül jött ám, vagyis egyedül is, meg nem is.
Egyik barátnője kísérte el, aki a fogorvostól, bármelyik pillanatban betoppanhatott.
Ismertem ezt az érzést, teljesen érthető játszma, én is csináltam ilyent, amikor az ismeretlen helyzet feszültségét, egy ismerős jelenlétével akartam levezetni.
Szóval, megérkezett Júlia, egy bájos, kedves, csinos pedagógus hölgy, aki nagyon izgult, izzadt, feszengett, de határozottan változást akart.
Ez már egy hatalmas piros pont a sors szemében!
Tudtam, ha lazán elkezdünk mindenféléről beszélgetni, szépen megnyugszik. Így is történt.
Személyében, egy olyan tündéri csajszit ismertem meg, aki szeretne véget vetni a gyászának, aki lépni akar és ezért tenni is képes.
A férje, élete teljében, 3 éve halt meg, szívbeteg volt, kezelés alatt állt.
Tudták, hogy baj van, de nem gondolták, hogy ennyire, ezért váratlan és hirtelen volt a halála.
Két felnőtt, családos gyermeke van, unokák, akik élik a maguk életét. Szokványos história.
Júlia a férjét istenítette, hiányát most is, nagyon nehezen viselte.
Ilyenkor jön a „lélekszaggató” furcsa kettősség, a visszahozhatatlan szerelmes évtizedek, vs., a tovább lépés vágya.
A – „hogy fog ő elfogadni egy másik, idegen férfit” – gondolat, feszítő érzése. Igen, igen, ezt csak az tudja elképzelni, aki benne van.
Az egyik oldalon, a változtatás reménye, a másik oldalon a magány, irtóztató terhe. Ez a két dolog viaskodik, mardossa mindenki lelkét.
Ági, én tisztességgel meggyászoltam a férjemet, de szeretnék még egy kicsit élni. Nem ülhetek a gyerekeim és a kamasz unokáim nyakán.
Júlia, ne mentegetőzz, teljességgel megértelek!
Megbeszéltük a tárkereső hálózat működését és minden fontos dolgot, mikor betoppant a beinjekciózott, feldagadt ajkú barátnő, aki ugyan elgyötörten, de annál nagyobb elszántsággal huppant le a mellettünk lévő székre, gondolván, tuti, most gyilkolásszák szegény barátnőjét, akit ő most azonnal meg fog menteni.
Bemutatkoztunk és Júlia azonnal jelezte, kardokat vissza, minden oké!
A barátnő megkönnyebbült, mert a fogorvosnál már „megharcolta a napi adagját”, és tamponnal a szájában, nem vágyott újabb háborúra.
Szóval, béke, öröm és nyugalom fogadta őt.
A barátnő természetesen mindenben beavatott volt, ő is pontosan tudta, hogy Júliának szüksége van a változásra, mert az egyedüllét kikezdi az egészségét.
Volt itt még egy bökkenő, nem értett a számítógéphez.
Hát, sebaj, majd elnavigálom őt valahogyan.
Miután mindent megbeszéltünk, fotózkodtunk, majd szépen elbúcsúztunk, mindenki ment a dolgára.
Ígéretemhez híven, este felhívtam, hogy segítsem megnyitni az adatlapját, ill. átbeszéljük a keresési lehetőségeket.
Júlia az elején nehezen boldogult a számítógéppel, de egyre jobban beleszokott. Rengeteg levelet írt, sokan válaszra sem méltatták, sok férfit elküldött volna helyesírási tanfolyamra, szóval volt itt minden.
Esténként panaszkodott, ilyenkor pszichológiai kiselőadást tartottunk, biztattam, ne add fel, hidd el, a kitartás meghozza a gyümölcsét!
Akkor lássuk azt a bizonyos gyümölcsöt!
Szóval, egyszer volt, hol nem volt, 2017. november elejét írunk, mikor Júlia felhívott egy érdekesnek ígérkező dologgal!
Hát képzeld Ági, hogy mekkora hülyét találtam!
Úgy látom, szórakozik velem egy pasi!
No, MESÉLJ, – kiáltottam fel!
Bejelöltem egy fénykép nélküli fickót, aki Székesfehérváron lakott.
Kértem, hogy küldjön magáról egy fotót, mert ugye neki nem volt, miért is lenne, az én adatlapomon van, tehát ő láthat engem, de én őt, nem.
Ez eddig oké? – Oké!
Ez a jó ember küldött egy fotót, egy virágcsokrot ábrázoló, amúgy gyönyörű festményről. Hát ez igen, – gondoltam. Mire ő megjegyezte, hogy ez egy híres festmény.
Uram, én nem képzőművészeti csodát szeretnék, hanem az Ön arcát, amit ebben a festményben, nem vélek felfedezni!
Kértem, hogy ne talányokba burkolózzon, hanem saját magáról készült fényképet szeretnék.
A második körben kaptam egy „tű toronyról” készült fotót.
Ez a „tű”, már – „kitűzte” – nálam biztosítékot, no, tudod, kivel szórakozz faszikám?
Erre már olyan mérges levelet írtam, hogy micsoda dolog az, hogy egy normális kérésre megint „abnormális” választ küld.
Ekkor egy hang, azt súgta a fülembe: Júlia, téged provokálnak, amire még jobban „felkúrtam” az agyamat.
No, majd adok én neked, tudod, kit fogsz te heccelni!
Újfent megnyitottam az adatlapját, hogy jobban szemügyre vegyem, de meglepetten láttam, hogy nem láttam semmit, vagyis nem adott információt se magáról, se az elvárásairól. Csak egy mondatot írt:
„Próbáljunk bekerülni a sikertörténetekbe!”
Hát bizony, leesett tőle az állam! Nehéz volt, de be kellett ismernem, hogy ez egy mindent elsöprő, frappáns mondat!
Lehet, hogy egy Quasimodo vagy, – gondoltam, de legalább van agyad, ami nekem, nem egy hátrány!
Csak furdalt a kíváncsiság, ezért elkezdtünk levelezni, ami egyre csodálatosabb lett.
Nevezzük a férfit Rómeónak, akinek nem volt szüksége helyesírási tanfolyamra!
Természetesen küldött fotót is, amiről egy végtelenül szimpatikus, szinte már ismerős férfi mosolygott rám.
Hogyan lehet ez, azt én sem tudom, de nov.19 – től, dec.23 – ig csak leveleztünk és telefonon beszélgettünk.
Beszélgettünk mi vásárlás közben, sétálás közben, főzés közben, takarítás közben, szóval minden közben.
Állandóan a fülemen volt a telefon, kérdeztük egymást, mit szeretsz, mit nem szeretsz, mit főzöl, milyen ízű, elég sűrű, meg kell-e sózni, szóval fantáziáltunk és egyre jobban éreztük magunkat ebben a szituációban.
Kérdezte is a családom: anya mi van veled, te mindig foglalt vagy?
Ez alatt az ismerkedős időszak alatt, mindent megtudtunk egymásról!
Az én Rómeóm, türelmes, értelmes, érzékeny, okos férfi volt.
Tetszettek a levelei, a szavai, teljesen a lelkembe látott.
Később nevetve konstatáltuk, hogy az elején, ő szándékosan provokált, amivel engem jól felhúzott, netán élveztem is, neki pedig nagyon bejött az én harciasságom.
Telefonon szerelmeskedtünk, amiről soha nem hittem volna, hogy ilyen létezik.
Ismeretlenül órákig beszélgettünk!
Vágytam is, meg nem is a találkozóra, mert a személyesség már nagyon izgatott, de féltettem is a köztünk kialakult varázslatot.
Júliának a Balatonnál volt egy nyaralója, ezért úgy döntöttek, ott lesz a NAGY TALÁLKOZÁS.
Ő ért először a vasútállomásra, mikor kis idő múlva begördült a férfi vonata.
Az bizony shakespeare-i jelenet lehetett, amikor Rómeó és Júlia először, élőben megpillantották egymást.
Júlia csak annyit mondott, Ági, jó és természetes érzés volt meglátni őt, mert ott folytattuk a személyes beszélgetést, ahol ezt telefonon abbahagytuk. Egyszerűen tovább éltünk – kell ennél több!
Dec. 23 – tól, január 4-ig tartottuk a mézes heteket, életembe először voltam együtt, egy ismeretlen ismerőssel, amit nem bántam meg!
Jelenleg, minden 2. hétvégén csütörtöktől hétfőig találkozunk, a többi idő a családé, barátoké és a munkáé.
Mindenről tudunk beszélgetni, rengeteget nevetünk, viccelünk, érezzük egymáson, hogy mi jó, és mit szeretne a másik.
Úgy bánik velem, mint egy Istennővel!
Őszinte, nyílt, egyenes és komoly ember, az első perctől kezdve hiteles volt, ja és egyáltalán nem Quasimodo, sőt!
Ja, és lehet, hogy SZERELMES VAGYOK!
Úr Isten, ezt az érzést még szoknom kell!
Kedves Rómeó és Júlia, ha ezt Shakespeare, tudta volna, az ő meséjét is, másképp írta volna! LEGYETEK NAGYON BOLDOGOK!
UI.:
Kedves Olvasóim! Nekem ezek fantasztikus dolgok, mert én hiszek abban, amit csinálok!
„Próbáljunk bekerülni a sikertörténetekbe” ŐK, BEKERÜLTEK!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
Folytatás pár nap múlva