Kedves Olvasóim!
Az internetes társkereső rendszerünkben az aktív keresés mellett becsempésztünk érdekes és furfangos játékot is.
Hogy miért, mert komoly felmérések szerint, akár hány évesek is vagyunk, mi emberek szeretünk játszani, meglepődni, szeretjük, ha történések vannak az életünkben, ha foglalkoznak velük.
Ez a kis huncutkodás pontosan ezt a célt szolgálja.
Ezt, a teljesen emberi életérzést próbáljuk mi „mozgásban tartani”, az általunk felkínált „játékos” ismerkedési lehetőséggel.
Természetesen ezzel nem kötelező élni, ez egy „bevállalós” kis szórakozás, aztán ki tudja, hogy honnan jön a szerelem?
Kétféle indirekt „huncutkodásra” van lehetősége a társkeresőknek, az egyik a PALACKPOSTA, a másikról később szólnék!
Ez az elnevezés, pontosan az, aminek látszik, vagyis, amikor évszázadokkal ezelőtt valaki a „világ végére” valamilyen oknál fogva „odaragadt”, nyilván üzenni akart, hogy, hé emberek, itt vagyok, kvázi,
FEL AKARTA MAGÁRA HÍVNI A FIGYELMET.
Palackba bezárt egy üzenetet és bedobta a tengerbe, amit aztán valaki, valahol, valamikor, megtalált, elolvasott, szóval romantikusan célba ért.(vagy nem) Higgyük azt, hogy igen!
És előbb – utóbb rátaláltak az illetőre. (vagy igen, vagy nem)
No, de ne legyünk ünneprontók, valóban sok ilyen csodás dologról olvastunk a történelem során!
Hát mi pontosan ezt idézzük meg újra, magyarra lefordítva, a 21. század köntösébe bújtatva, meglovagoljuk a véletlent, másképpen fogalmazva a sorsot!
Az egyik társkereső „bedobja” a palackpostába, (az élet óceánjába) az adatlapját, és rábízza a technika ördögére.
A dolognak ez az egyik oldala, a másik oldala, hogy ezt a rendszer véletlenszerűen szétszórja, vagyis jó néhányan megkapják, elolvassák, és itt kezdődik sokak részéről az első hiszti…!
Szóval kérem szépen, vegyük már tudomásul, hogy ez nem az „élet – halál társközvetítő”!
Itt nem kellene véresen komolyan venni és megőrülni egy teljesen más életvitelű ember adatlapjától!
Megnyitja a kedves klubtag, és ha nem ilyen hölggyel/úrral szeretne ismerkedni, akkor „hagyja tovább úszni”!
Mert hát Jézus – Máriám, hogy mert engem megszólítani egy ilyen – olyan ember!
Ez a játék nem kötelező, ha mégis rákattint valaki, és nem tetszik, akkor ennyi volt és kész!
A világon semmi nem fog történni.
Kedves Hölgyek és Urak, az intelligens viselkedéshez, bizony az is hozzátartozik, hogy kulturáltan tudjak ellépni attól és onnan, aki – ami nekem nem tetszik. Ennyi volt és passz!
No, de nem véletlenül vezettem be ilyen rejtelmekbe a Kedves Olvasót, mert bizony az életünkben, amit ki tudunk gondolni, az meg is történhet, de meg ám!
Szóval ott tartottam, ha a palackpostával szétküldött „kéretlen” adatlap mégis felkeltette volna valaki figyelmét, akkor válaszol az illetőnek és elkezdődhet valami! De el ám!
Ez olyan „indirekt” módon való ismerkedési lehetőség, amit úgy kell fogadni, ahogy jött, vagyis egy gombnyomás és már nincs is! Ebbe nem kell belehalni!
A most következő élethelyzet, pedig pontosan arról szól, hogy a sors keze egyszerűen varázslatos és isteni, mert bizony ami megtörténhet, az meg is történik!
Erzsike és Imre különleges esete a palackpostával
Erzsébet egy tündéri 60 – as hölgy volt, akinek nagy gyerekei, felnőtt unokái már önálló életet éltek. Már nem kellett senkit nevelgetni, öltöztetni, óvodába, iskolába vinni, ebédet főzni, szóval Erzsike körül, bizonyos értelemben megállt az élet. Ez egyfelől nem is olyan rossz, de másfelől rájött, hogy nincs rá szükség, vagyis a mindennapi teendőket illetően csökkent a munkája. Ez a felismerés kortól függetlenül is megrengeti az embert, mert ha az évtizedek rutinja, hipp – hopp véget ér, bizony, ott marad a hatalmas űr.
Itt is van két választás, a jó, hogy próbálok elfoglaltságot keresni, ami nem is olyan egyszerű, a másik, a rossz választás, hogy lassan belebetegszem és lemondok az életről.
Erzsike régóta özvegy volt, de a nagycsaláddal való foglalatosság feledtette vele a magányosság ilyenfajta érzését.
Ez ugye, sokak számára nagyon ismerős érzés.
A napi robotban teljesen elvesznek, vagy inkább baromira háttérbe szorulnak a saját vágyaink.
Hogyan is foglalkozhatnék én magammal, mikor ebédre jön a család?
Ez egy önkéntes önfeláldozás, és sokszor csak mi várjuk el magunktól.
Életünk talán legnagyobb kihívása ezen egyensúly megtartása.
Erzsike életéből, ahogy szép lassan „kimentek” ezek a feladatok, a lelkében szép lassan törtek elő és erősödtek bizonyos vágyak és álmok.
Még szeretett volna egy kis kedvességet, gyengédséget valakitől.
Ahogy otthon böngészte a reklám újságot, egyszer csak ráakadt az irodám társkeresős hirdetésére.
Érezte, hogy itt az idő, most, vagy soha, gondolt egy merészet, és felhívott, – idézem őt:
„Halló, Társközvetítő iroda? Tessék mondani, nekem, ilyen idősen lenne még esélyem párt találni?
Ez a mondat változtatta meg az egész életét!
Időpontot egyeztettünk és az irodában találkoztunk.
Erzsike egy vidám, agilis, életerős hölgy volt, aki még az élettől szeretett volna egy párt kapni. Azonnal megnyugtattam, hogy nincs egyedül ezzel a vágyával, mert nagyon sok úr keresi ezt a korosztályt, hiszen egyedül, senkinek sem jó. Erzsikém, te egy csinos, vidám, fürge hölgy vagy, tárt karokkal várnak a férfiak! Akkor 2014 – et írtunk, Erzsikét beregisztráltam és felvérteztem mindenféle okos tanáccsal.
Ő kicsit félszegen, de elindult a társkeresés útján. Én nagyon nagy tiszteletet éreztem irányában, mert hatalmas lépést tett meg saját fejlődésében.
Egyfelől megtanulta kezelni a számítógépet, ami lássuk be, még fiatalabb korban sem egyszerű, másfelől változtatni akart az életén!
Levelezgetett, ismerkedett, láthatóan élvezettel használta a rendszert, de csak nem akadt egyetlen úr sem a hálójába.
Egyik délután csörgött a telefonom, hát Erzsikém izgatottan hívott: képzeld Ágikám, mi történt?
Atya ég, csak nem valami szörnyűség – kérdeztem izgatottan? Jaj dehogy is, megtaláltam Imrét!
Elmondok neked mindent pontosan.
Hát így történt a palackposta különleges esete!
Ágika, mikor beregisztráltam, nagyon nagy lendülettel kezdtem a keresgélést. Ahogy mondtad, büszke voltam magamra, hogy ilyen vén fejjel meg tudtam tanulni a számítógép kezelését.
No, mást nem is tudok rajta csinálni, csak erre van beállítva, de ez így van jól. Telt múlt az idő, de hát ezek az öregurak olyan lusták, hogy az csak, na!
Már kezdtem azon gondolkodni, hogy feladom, mikor is láttam ezt a palackposta lehetőséget.
Fogalmam nem volt semmiről, megnyomtam a gombot, gondoltam, lesz, ami lesz.
Azt sem tudtam, hogy mi történik, reméltem, hogy nem rontok el semmit. Szóval olyan nagy bajt, csak nem csináltam!
Pár nap múlva, láss csodát, kaptam egy levelet Imrétől, jelezve, hogy ő válaszolna az én palackpostán elküldött levelemre.
Képzelheted, azt se tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, hogy vénasszony létemre, mibe keveredtem!
De azért megsúgom neked, valami belülről fűtött.
Lehet, hogy a kíváncsiság, de lehet, hogy attól több, méghozzá a nőiességem!
A barátnőim hüledeztek, de hihetetlenül várták a fejleményeket. Szó szerint riadóláncot csináltak maguk között!
Kedves Olvasó, ezt olyan cuki volt hallani egy nagymama szájából, hogy el sem hiszitek. Végre, ott tartunk, hogy a boldogságra vágyás, a társ megtalálása, nem csak a fiatalok privilégiuma.
Végre felébredt a világ!
Szóval Ágikám, még történtek itt egyéb furcsa dolgok is!
Amikor rákattintottam, hogy megnyissam a jelentkező Imre adatlapját, akiről az égvilágon semmit nem tudtam, hát bizony nagy különlegességet láttam. Gondolom, hogy egy számítógépes hiba történhetett, mert ekkor nálam a facér, társkeresős hölgyek sora jelent meg.
Gondolhatod, hogy mekkorát néztem!
Kiderült, hogy ez az oldal, az addig ismeretlen Imre, keresési lehetőségeit tartalmazta, vagyis azt az adatbázist láttam, amit Imrének kellett volna látnia.
Azt hittem elájulok, mert arra gondoltam, hogy mégis elcsesztem valamit. Azonnal telefonáltam neked, aki gyorsan intézkedtél és a hiba percek alatt helyreállt.
De hogyan került az én számítógépemre ez az oldal, a társkereső férfiak helyett, ez örök rejtély marad.
Ami a lényeg, hogy amíg Imre és én a hiba okát és a megoldást kerestük, egyre hosszabb levelezésbe keveredtünk.
Az én Imrém, ezen hiba kapcsán, egyre inkább megnyílt, egyre többet érdeklődött rólam, és innen már felgyorsultak az események.
Telefonszámot cseréltünk, még többet beszélgettünk és természetesen, személyesen is találkoztunk és ez a találkozás olyan jól sikerült, hogy azóta el sem akarunk válni.
Ma pedig mindkettőnk családja azon nevet, hogy a társkereső iroda által összekutyult számítógépes hiba hozta össze a nagyiékat, vagy a palackposta ilyen ügyesen szervezi a párok egymásra találását – ki tudja?
Hát ez lenne az én Imrémmel való egymásra találásunk különleges esete. Boldogan kívánjuk, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel és mindenki sikeresen találjon társat a palackposta segítségével, mert bármilyen üzenet lehet telitalálat!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
Folytatás pár nap múlva: Soha ne mond, hogy soha!