Ha ez nem velem történik, nem hiszem el!
Egy határozott és számon kérő férfihang keresett: remélem, hogy tud fogadni, mert most van dolgom Vácon és elintézném ezt a „társkeresősdit”! Hü – ha, gondoltam és nagyon kíváncsi lettem erre a férfira. Egy óra múlva, már kopogott is az ajtón.
A szemem kikerekedett és a döbbenettől megszólalni sem tudtam, mert a férfi egy nagyon ismert színészre hasonlított
Mackós alkatú, alacsony, köpcös, barnás – őszes hajú, szakállas úr volt. Szerintem ő ezt tudhatta magáról és láthatóan élvezte is. Én pár másodperc alatt teljesen leizzadtam, mert a hasonlóság bizonytalanná tett. A bemutatkozás után megnyugodtam:
X Péter vagyok, – mondta ő, jaj, Istenem, de jó, hogy tévedtem, – gondoltam én! Elvált, 40 –s férfi, építési vállalkozó, Budapestről most költözött ki egy környékbeli, nagyon fejlődő városba. Jelenlegi munkája a fővároshoz köti, most kiállításokhoz pavilonokat épít. Nagy társasági életet él, ehhez keres társat.
Mik az elvárásai, – kérdeztem? Hogy mit szeretnék, azt nem tudom, dehogy mit, nem szeretnék, azt igen. Hát ez jól kezdődik, – gondoltam!
Szóval, mit nem szeretne?
NE LEGYEN BUDAPESTI, NE LEGYEN SZEMÜVEGES, NE LEGYEN FELTŰZÖTT HAJÚ, (kontyos) NE LEGYEN PEDAGÓGUS!
Péter, hogy mit nem szeretne, azt nem kellene ennyire „kőbe vésni” mert ezek dolgok a visszájára szoktak fordulni. Azt én jobban tudom, – harsogta a fülembe
Az egész lényéből áradt, olyan érdekesen „fájdalmas” nagyképűség, amit akkor még nem tudtam megmagyarázni. Iszonyúan nyeglén beszélt velem. A mikor fizetésre került a sor, a papírpénzt, szinte odadobta elém.
Nézze Péter, itt nem kötelező tagnak lenni, ha nem tetszik, feláll és elmegy. Nem, nem, ő ezt szeretné, csak most ideges.
Rendben van uram. Kitöltöttük a papírokat, beregisztráltam, elmeséltem mindent, amit a rendszerről tudni kell és elment.
Eltelt egy pár hét, Péter újra telefonon keresett. Erősen feldúlt hangon akarta leharapni a fejemet. Uram, szép lassan mondja el, hogy mi történt, mert csak akkor tudok segíteni, ha megértem a panaszát, – mondtam!
Ágika, felháborító dolog történt, ez az egész hálózat úgy szar, ahogy van, nekem ebből elegem van!
Képzelje el, levelet írtam 10 hölgynek, akiket kinéztem magamnak és egyik sem válaszolt! Milyen dolog ez, hogy hülyének nézik az embert. stb, stb.
Miután szóhoz jutottam, úgy döntöttem, nem hagyom tovább ezt a stílust.
Kedves Péter, ha ön olyan hangvételű leveleket írt, amilyen bunkó stílusban velem szokott beszélni, akkor ne csodálja! Én sem válaszolnék önnek, abban biztos lehet…!
Hatalmas csönd a vonal végén. Ajaj, ezt talán nem kellett volna mondanom, – gondoltam, de most már mindegy, elöntötte az agyamat a méreg és kicsúszott a számon! Lehet, hogy” itt a vége, fuss el véle”, és azonnal kilép ez a pasi.
A döbbent csönd folytatódott, én pedig vártam, majd Péter csak annyit mondott: rendben, és letette a telefont.
Teltek, múltak a hetek, hónapok, ezek szerint Péterünk eltűnt. Nem lépett ki, nem tett panaszt rám a központban, szóval semmi.
Kedves olvasó, a sztori poénja most kezdődik. Jó pár hónap múlva csöngött a telefon, X Péter vagyok, Ágika szeretném megkeresni az irodába, mikor jó önnek?
Itt valami történt, mert a hangvétel egész emberi volt.
Egyeztettünk időpontot és már fogalmaztam is magamba az elnézést kérő mondatokat. Nem akartam túlzásba vinni, de finomabban is mondhattam volna.
Szóval nyílt az ajtó és belépett Péter, egy csokor rózsával. Jézusom, ez most mi? Ágika, egy óriási vallomással tartozom: Mikor bejelentkeztem és legelőször eljöttem ide, előtte hagyott el a barátnőm.
Én úgy megharagudtam minden nőre, még önre is, hogy azt el sem hiszi. Annyira utáltam mindent és mindenkit, talán még magamat is!
A barátnőm budapesti, szemüveges, feltűzött hajú, kontyos, pedagógusnő volt, akit nagyon szerettem.
Ezért nem akartam ilyen nőkkel megismerkedni. Nagyon el voltam keseredve, majdnem beledöglöttem ebbe az állapotba.
Amikor leveleket irkáltam, tudtam, hogy nagyon kiosztó hangvételűek, de mindenkit bántani akartam. Az ön szavai után döntöttem el, hogy várnom kell és megnyugodni, mert ebből nem lesz kapcsolat.
Friss sebekkel mentem önhöz, ez volt a baj.
Kb. 3 hónap múlva újra nekilendültem a dolgoknak, leveleztem, randiztam, kezdtem visszanyerni a normális énemet.
Csinosabbnál, csinosabb hölgyekkel ismerkedtem és kikötöttem egy Melinda nevű hölgynél, aki érdeklődött a munkám iránt is, és szívesen eljött velem a kiállítások megnyitójára, az általunk tervezett és épített pavilonokba.
Ez nekem nagyon jól esett, értékelte a munkámat.
Szóval nagyon jól alakultak a dolgok és már többet voltunk együtt, mint külön. Kezdtük a közös életünket fontolgatni.
Csak ámultam és bámultam, mert Péter olyan volt, mint akit kicseréltek, szemmel láthatóan sugárzott a boldogságtól. Azért jöttem el, mert ezt csak személyesen lehet elmondani.
Ekkor feltettem az ominózus kérdést, – Péter, ha jól értettem, sikerült olyan hölgyet választani, amilyent akart!
Nem Ágika! Olyan hölgyet sikerült választanom, amilyent NEM AKARTAM!
Vagyis, a hölgy, akivel most boldog vagyok, és együtt akarunk élni,
BUDAPESTI, SZEMÜVEGES, KONTYOS ÉS PEDAGÓGUS!
Ezért hoztam a csokor rózsát! És mindent köszönök!
Ettől a szám, szó szerint tátva maradt, majd olyan röhögésbe kezdtünk mind a ketten, hogy zengett az iroda.
No, komment!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
Folytatás pár nap múlva: Az elit(nek hitt) társkeresésről