Kedves Olvasóim!
Franciska egy apró, törékeny hölgy volt.
Budapestről költözött Vácra, itt lakott az öccse, akihez bánata elviselésében szeretett volna közelebb lenni.
Sajnos a sors nagyon kegyetlen volt, mert évekkel ezelőtt, imádott, egyetlen fiát elveszítette. Amíg a férje élt, addig közösen támogatták egymást, de pár évvel ezelőtt, őt is eltemette.
Ezzel a szomorúsággal kopogtatott be hozzám 2012 – ben, ekkor volt 77 éves. Hihetetlen élni akarással megáldott asszony volt.
Ágika, azért jöttem el, mert borzasztó a magány és nagyon szomorú az életem. Én semmi mást nem szeretnék, csak kicsit tartozni valakihez, beszélgetni és jól érezni magamat.
Nekem nincs számítógépem, nem tudok ide – oda nyomogatni, tessék nekem segíteni.
Franciska, a segítséget meg tudom ígérni, de tuti sikert, azt nem.
Mindent el fogok követni, az biztos.
Felvettük az adatokat, készítettünk fotót és elindítottuk a „gépezetet”.
Első körben vártunk, hogy érkezik – e telefon, vagy levél, de bizony semmi.
Ez után Franciskát behívtam az irodába, hogy ott személyesen, együtt keresgéljünk.
A távolság számára nem volt mérvadó, ő szívesen utazott és költözött volna, ha arra érdemes úriembert találunk.
Nagy bőszen elkezdtünk keresgélni, és 4 férfit ki is választottunk.
Leírtam az elérhetőségeiket és ügyfelemet biztattam, hogy hívja fel őket.
Ez után Franciska eltűnt a látókörömből és 4 év múlva, 2016 – ban eljött, hogy elmondja szívmelengető története további részleteit.
Most Franciska saját elbeszélése következik:
Mikor kiválasztottuk ezt a 4 férfit, hazamentem, és találgattam, ki legyen az első. Megállt a tekintetem Dezsőn, aki tanárember volt és X megyében lakott. Gondoltam, először őt próbálom meg felhívni.
Kicsengett, felvette, elmondtam, hogy ki vagyok, miért hívom, szóval tisztáztuk a körülményeket és azonnal elkezdtünk beszélgetni.
Éreztük mind a ketten, hogy szimpatikus a másik és egyre gyakrabban telefonáltunk egymásnak.
Dezső akkor már 79 éves volt és 8 éve özvegy. Gyerekei, unokái a városban közismert diplomás emberek voltak.
Telefonon már nagyon jól ismertük egymást, mikor is Dezső eldöntötte, hogy találkozni akar velem.
A távolság igen nagy, gondoltuk, felezzük meg. Ő eljött kocsival Pest alá egy városkába, én pedig vonattal elmentem addig.
A drágám, már látott engem, mert ő tudta kezelni az internetet, de én csak most láttam őt először.
Ágika, a szívem beleremegett ebbe a találkozásba!
Órákig beszélgettünk, nevetgéltünk egy étteremben és nagyon finomakat ettünk.
Ezután mindenki hazament, majd másnap felhívott és elmondta, hogy mivel nem vagyunk már fiatalok, nem szeretné, sokáig húzni az időt.
Ő el tudna fogadni engem társnak, és ha én is el tudnám fogadni őt, akkor szeretné, ha hozzá mennék lakni.
Ágika, én olyan boldog voltam, amilyen már évek óta soha!
2 – 3 hét alatt elrendeztem a dolgaimat, ez alatt az én párocskámmal naponta beszéltem telefonon, ő több alkalommal is eljött hozzám, megnézte, hogy hol lakom.
Egyetlen kérése volt, egymás családját tartsuk tiszteletben!
Ez számomra természetes volt.
Eljött az odaköltözésem napja, összeszedtük a ruháim nagy részét, a lakásomat bezártam, rábíztam a testvéremre és elindultam a boldogság felé!
Ágika, képzelheti, hogy mennyire izgultam.
Ez egy hatalmas lépés volt, ennyi idősen fejest ugrottam az ismeretlenbe.
Az igaz, hogy bármikor hazajöhettem volna, ha valami nem kerek, de akkor is nagyon nagy döntés volt. Valami belül azt súgta, hogy helyesen cselekszem.
Engem az a család olyan szeretettel várt és azonnal befogadott. Dezsőkém gyerekei, unokái olyan kedvesek, aranyosak voltak, hogy azt el sem tudom mondani.
Megismerkedtem szegény felesége testvérével is és az egész nagy rokonságával. Én egy „tyúkanyó” típus vagyok, állandóan sütöttem, finomakat főztem, rendeztem a kertet, jöttek a gyerekei, olyan vendégségeket rendeztünk, hogy most is öröm rá gondolnom.
Sokat utaztunk, rokonlátogatásokra, fürdőkbe, színházba jártunk.
Mivel az én Dezsőm tanárember volt, a városban a volt tanítványai sokszor üdvözölték.
Ilyenkor engem is bemutatott és én nagyon büszke voltam, hogy mellette lehetek. Osztálytalálkozókra is eljártunk, sokszor meghívták a diákjai, mindenki szerette.
Én olyan boldogan éltem vele, hogy azt el sem lehet mondani.
Mikor a Jóisten korábban elvette tőlem a szeretteimet, azt hittem, hogy ebben a bánatban kell meghalnom, de cserébe kaptam egy másik családot, gyerekestül, unokástul, óriási összetartó rokonsággal.
Ágika, én ott úgy éltem, ahogy mindig is szerettem volna.
Mondta is az én drágám, ha nem mész el abba az irodába, akkor soha nem találkozunk.
Sajnos az élet csak két és fél évig ajándékozott meg minket ezzel a boldogsággal. 2015 – ben az én drága párom megbetegedett és rövid időn belül meghalt.
Addig is tudtam, hogy a családja szeretett és elfogadott, de azóta is annyi figyelmességet, szeretetet kapok, hogy azt el sem lehet hinni.
A gyerekei felajánlották, hogy maradjak nyugodtan abban a házban, nekik nincs rá szükségük.
Nagyon kedvesek voltak, de ott, csak az én Dezsőmmel éreztem jól magam. Minden rá emlékeztetett, ezért inkább visszajöttem az otthonomba.
A családja ma is rendszeresen felhív, még a külföldön élő lánya is. Meglátogatnak a Pesten tanuló egyetemista unokák, szóval a szívem nagyon fáj, de mégis boldog.
Jelenleg is ajándékokkal halmoznak el, bármikor számíthatok rájuk.
Sőt komoly pénzösszegekkel is támogatnak, ami ellen én tiltakozom, mert nekem nincs rá szükségem.
Ilyenkor az a válasz: Franciska, te boldoggá tetted és gondoskodtál az apukánkról, sőt az egész családot kényeztetted, akkor engedd meg nekünk, hogy ezt mi is megköszönjük, mert ezzel minket teszel boldoggá.
Ágika 81 éves vagyok, szeretnék ezzel az emlékkel élni, ameddig lehet.
Azért mondtam el, hogy írja meg a történetünket.
Legyen ez példa arra, hogy valóban „nem csak a 20 éveseké a világ” és mindenki bátran használja ki, amit az élet kínál!
Lehet ehhez bármit is hozzátenni? Ez így kerek, ahogy van!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
Folytatás pár nap múlva: Hogyan érhető el a siker?