Kedves olvasóim!
Mint írtam, sokat gondolkoztam azon, mi teheti még hitelesebbé a könyvemet? Ma is, nagyon sok ügyfelemmel tartom a kapcsolatot, nyílt titok volt, hogy könyvet készülök írni.
Mária, egy belevaló üzletasszony felvetette, mi lenne, ha ő saját maga írná, meg a saját történetét? Vagyis „a mű, első kézből”íródna.
Ez fantasztikus ötlet! – mondtam, és ha hiszik, ha nem, maga a női főszereplő, – Mária írta meg, közös életüket Józseffel!
Lássuk:
A mi történetünk 2007-ben kezdődött – kezdte Mária. Hajdúszoboszlóra utaztam, pedig már sokszor nyaraltam ott, mégis valahogy a vonaton ragadtam. Nem baj, gondoltam, a következő állomás Debrecen, ott leszállok és visszamegyek.
Volt még időm a másik vonat indulásáig, ezért sétáltam. Mindenütt céltudatosan nézegetem a kirakatokat, mert nekem is van egy boltom és hátha meglátok valami jó ötletet.
Ahogy szemlélődtem, a pályaudvaron egy hatalmas” XXXX Társkereső Iroda” plakáton akadt meg a szemem. Akkor már három éve özvegy voltam, és éreztem, hogy változtatni kellene.
Gondoltam, ez nem lehet véletlen, hogy eddig kellett eljönnöm, egy ilyen felfedezésért! Felhívtam a rajta lévő számot, a hölgy készségesen elmondta, hogy ez országos hálózat és keressem fel az irodát Vácon.
Ezzel én, el is felejtettem a történetet, addig, amíg itthon, egy reklámújságban, újra meg nem láttam az iroda hirdetését.
Közben bejött a boltba, egy addig ismeretlen férfi, aki fotókat hozott sokszorosításra, a nemrég elhunyt feleségéről. Éppen ott volt a barátnőm, akivel együtt sajnálkoztunk, – szegény ember, ő is egyedül maradt.
Teltek, múltak a napok, én egyre jobban éreztem, hogy lépnem kell!
Felhívtam azt a bizonyos váci számot, időpontot egyeztettem Ágival, az irodavezetővel.
Kiderült, hogy őt is ismerem az üzletből. Beregisztráltam és sokat beszélgettünk. Mivel nekem akkor még nem volt internetem, együtt keresgéltünk és találtunk néhány, megfelelő férfit.
Mindegyikkel beszélgettem, de semmi érdemleges. Bár volt köztük olyan „tündéri” alak, aki látatlanba felajánlotta, hogy eljönne ismerkedni egy hétvégére,mert így praktikus…, hát persze!
Egyik nap Ági futott be a boltba és izgatottan mondta, hogy most volt regisztrálni egy velem egykorú, özvegy úr, aki nem váci ugyan, de a munkája ide köti, és komoly kapcsolatot keres, nem cicababát.
Felnőtt gyerekei vannak, rendes, nyitott, józan életű. Szóval rám gondolt és már ajánlott is engem…!
Hozta a fotót, nézzem mag magamnak, mert szerinte összeillünk!
Egy ismeretlen, szomorú szemű férfi nézett rám, de ennek ellenére szimpatikus volt.
Hát üsse kő, ismerkedjünk, úgy is az élet dönti el!
Talán az Ági lendülete, pozitív hozzáállása váltotta ki belőlem azt az új érzést, amiben már régen nem volt részem.
Kezdtem vágyni arra, hogy megismerjem ŐT!
Tudod a telefonszámát, – kérdeztem, és tőlem szokatlan módon kezdeményeztem és felhívtam.
Ezután jött a meglepetés, izgatottan elmondtam a mondókámat, ki vagyok, és hol dolgozom, mikor is a vonal túlsó végén egy kellemes hang közli, tudja, hogy ki vagyok, mert nemrégiben nálam hívatott elő képeket.
És itt a kör bezárult.
Azt hittem leesik az állam! Másnap bejött az üzletbe és akkor szembesültünk azzal, hogy mi már hetek óta tudattalanul kerülgetjük egymást, de a közeledést mégsem mertük megtenni.
Mind a kettőnknek be kellett menni a társkereső irodába, ahol Ági, aki mit sem sejtve az egészről, szintén valami Isteni sugallattól vezérelve, egymásnak ajánlott minket!
Ugye milyen érdekes az élet?
József nagyon visszafogott alkat volt, a huszonéves lányával élt, aki később külföldre ment dolgozni.
A megismerkedésünk elején, szó szerint azt mondta: igaz, hogy ő nem egy fotómodell, de ha én is úgy gondolom, akkor szeretne engem jobban megismerni.
Nem tagadom, én is vágytam rá! Intelligens, dolgos, kommunikatív ember volt. Később hozzám költözött, rendbe tette a kertet, mindig kitalált valamit, amitől komfortosabbá tettük a házat.
Társas házban laktunk, ezért fontos volt, hogy a szomszédokkal is jó kapcsolatba kerüljön.
Kiderült, hogy verseket ír, nem is akár milyeneket, de sajnos csak a „fióknak”. Fotókiállításom képeihez is írt néhány soros versikét, aminek nagyon nagy sikere lett.
Kapcsolatunk legszebb és legemlékezetesebb időszaka az volt, amikor a kiállításra készülve a Duna parton, a potyogó gesztenyék között andalogtunk, amikor otthon kereteztük a képeket, a közös alkotásainkat.
Nekem egy kapcsolatban mindig az jelentette a legtöbbet, ha közösen alkottunk valamit.
Később a munkája az ország másik végébe szólította, így havonta, már csak egy hétvégét tudtunk együtt tölteni, de azok is gyönyörűek voltak.
Egyre mélyebb érzésekkel kezdtünk kötődni egymáshoz.
Mikor a lánya külföldről haza látogatott, természetes volt, hogy nálam lakik. Éveken keresztül az én lakásom jelentette számára az otthont.
Az én gyerekeim is olyannyira befogadták őt, hogy a lányomat is az esküvőjén, József vezette az oltárhoz és az ő lánya volt a koszorúslány.
Nagyon gáláns volt, rokonok is dicsérték és én egyre büszkébb voltam.
Egy valódi családdá kezdtünk válni, és már – már idilli volt a helyzet.
Ági mindenkinek velünk példálózott és én ennek nagyon örültem.
Boldog voltam, hogy sikerült ilyen párra találnom, aki értékel, aki elismer és ez viszont is így van.
Sajnos Ilyenkor szokott becsapni a mennykő, és be is csapott!
Túl szép volt minden, vagy én nem vettem észre a jeleket.
Egy alkalommal, ahogy mostam a nadrágját, a zsebek ürítésénél furcsa és nagy összegű, befizetendő csekket találtam, amitől azt hittem, hogy eláll a lélegzetem.
Nem akartam hinni a szememnek. Amikor megkérdeztem, hogy mik ezek, indulatosan lekiabálta a fejemet, amihez egyáltalán nem voltam hozzászokva. Én bizony nem tágítottam és még elszántabban kértem magyarázatot:
hogy ez mi?
Erre kitalált valami idióta történetet, egy becsapásáról, ahol természetesen ő volt az áldozat. Ez hatalmas sokként ért engem.
Mivel nem tartottam hitelesnek a magyarázatát, sajnos kezdett meginogni bennem valami, de akkor még próbáltam lehiggadni és engedni, hogy megmagyarázza, a megmagyarázhatatlant.
Próbáltam hinni, mert az ember nem dob ki, egyik pillanatról a másikra 8 évet a kukába.
Árgus szemekkel figyeltem őt, ami tovább mérgezte a kapcsolatunkat.
Egyre többször hazugságon kaptam, és innentől végleg megrendült a bizalom. Féltem, hogy magával ránt, és olyan dolgot csinál, amiből nekem is veszteségem lesz.
Visszavonhatatlanul eltört valami, és nem hittem már neki.
Én azt gondoltam, hogy a fizetésével gazdálkodik, hogy jól keres, ami egyfelől igaz is volt, de a hitelei miatt az egyik lyukat tömte be a másik után.
Belekerült egy ördögi körbe, ahonnan nem volt megállás.
Szóval, az én páromról, feketén – fehéren kiderült, hogy tele van adóssággal, notórius kölcsönkérő és hitelfelvevő. Kapcsolatunk elején tudtam, hogy gondjai vannak, de kértem, hogy rendezze le, mielőtt hozzám költözik.
Valószínűleg akkor azt meg is tette, de a jelek szerint nem tudta nullára tenni a dolgait.
Neki természetes volt, a „hitelből törlesszük a másik hitelt” életforma, nekem nem.
Nem akartam elkapkodni a szakítást.
Nagyon sokat gondolkoztam, Ágival is többször átbeszéltük a helyzetet, mert óriási nagy talány volt számomra, hogy tulajdonképpen, mire költi a pénzét? Sajnos valamilyen játékszenvedély állhatott ez mögött, amit ő mindig körömszakadtáig tagadott.
A lányomnak, a barátomnak meg a Jóistennek adtam kölcsön – magyarázatától már kezdtem teljesen kiborulni. Éreztem, hogy állandóan ködösít.
Nehéz volt kimondanom azt, hogy ELÉG!
József évtizedekig élt úgy, hogy lételeme volt a bizonytalanság a meggondolatlanság, a „lesz, ahogy lesz” életforma. Ő így tudott csak működni. Én pont az ellenkezője vagyok.
Velem csak pár évet élt nyugalomban, de a végére visszatért az eredeti állapotába. Elmondása szerint szeretett volna másféle életformát élni, velem próbált új életet kezdeni, de képtelen volt rá.
Akkor és ott, lett vége nyolc évnek!
Én mindenképpen sikertörténetnek tartom, mert sok minden jót megéltünk, boldogok voltunk és szerettük egymást. Szegényebb lennék, a nyolc év nélkül, de ha már kínzó gondok vannak, és alapvető személyiség problémák, akkor elengedni és lépni is muszáj!
Valószínűleg az együtt eltöltött évek alatt, a hátam mögött is voltak „sumák dolgai”, csak én nem vettem észre.
Visszagondolva mindenképpen hálás vagyok a sorsnak, hogy ő volt nekem, mert kimozdított a hullámvölgyből, a családi tragédiák miatti önsajnálatomból, és elindított a változtatás útján.
Ez a nagybetűs VÁLTOZTATÁS lett volna az ő útja is, vagyis az eddigi romboló életmódjának a feladása. Csak ezt nem tudta teljesíteni.
Egy kapcsolat alapja pedig a BIZALOM! Szeretném a tanulságokat levonni, a sebeket beforrasztani és új kapcsolatot keresni, hogy azt is sikertörténetként tudjam megírni!
Örömmel mondhatom, hogy már alakul az újabb sztori…!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
Folytatás pár nap múlva: Biztos, hogy mindenki megtalálja a párját?