Kedves Olvasóim!
Az elmúlt 2 részes blogom, hatalmas érdeklődést váltott ki, jöttek a levelek,
sőt, még a telefonok is. Én ennek nagyon örültem, pedig kaptam hideget, meleget egyaránt.
Legtöbben hitetlenkedtek és baromira felfoghatatlannak tartották az egészet, sokan megvédték és sokan hülyének gondolták Andort.
Vallom, hogy amiről beszélni kell, arról beszélni kell.
Igen, igen, lányok – fiúk, hölgyek – urak, ez a történet, szinte HIHETETLEN!
Célom pontosan a figyelem felkeltés, a meghökkentés és az elgondolkodtatás volt!
Nem véletlenül, mert ez a sztori jóval túlmutat Andoron, ez egy jelenség,
ami két ember közötti nagyon komoly elferdülésről szól.
Igen, azért is örültem, a rengeteg kérdésnek, észrevételnek, mert akkor talán az olvasó is elgondolkodik a saját helyzetén is.
Mondjuk így: én jobban élek, vagy pontosan ilyen szarul.
Nyilván, minden élet más, de a kaptafa hasonló, és mindenki pontosan érzi, hogy melyik oldalon áll.
Szóval, MIÉRT, MEGYÜNK SZEMBE SAJÁT MAGUNKKAL?
MIÉRT HAGYJUK, HOGY ÍGY LEGYEN?
Talán azért, mert nem ismerjük saját értékeinket? Hát az bizony meglehet!
Van – e kapcsolat az önismeret és a párválasztás között?
Szerintetek?
Az életünk mozgatórúgói:
ÖNISMERET – ÖNÉRTÉKELÉS – ÖNBIZALOM = LELKI EGYENSÚLY
Nézzük meg nagyon leegyszerűsítve ezeket a fogalmakat!
Önismeret = önmegértés, vagyis ki vagyok én, és milyen vagyok?
Önértékelés = önmagunk kritikai megítélése és minősítése.
Önbizalom = hit saját magunkban!
Miért van egyik embernek több önbizalma, mint a másiknak?
Miért tűr az egyik, és miért hagyja, hogy kihasználja a másik, no, és a másik miért használja ki?
Mitől függ, hogy az emberekben hogyan működnek ezek a dolgok?
Induljunk ki abból, hogy ez a történet, valóban megdöbbentő és szinte hihetetlen.
De gondoljunk csak bele, hogy a dolgokat, más megélni, más elmesélni, más meghallgatni és más olvasni róluk.
Amikor benne vagyunk az események lendületében, amikor szeretnénk, hogy jól menjenek a dolgaink, amikor szerelmesek vagyunk, vagy kötődünk, vonzódunk valakihez, amikor vágyunk a simogatásra, a kedvességre, akkor sokszor megteszünk olyant, amiket különben soha nem tennénk meg.
Szükségünk van a szeretetre és ezért őrült dolgokra is képesek vagyunk.
Kedves Olvasó, ugye te is csináltál már ilyent?
Nyugi, én is, és szerintem mindenki.
A szeretet adása és kapása egy normális emberi vágy. Az, hogy két felnőtt, szabad akaratából, az együttlétük/együttélésük során, hogyan érzi jól magát és hogyan élik meg a mindennapjaikat, az csak rájuk tartozik!
És ezek kulcsfontosságú szavak, hogy a „két felnőtt ember”. Mert ha bármelyikük nem érzi ezt megfelelőnek, akkor bizony a felismerés után, előbb vagy utóbb, de CSELEKEDNI FOG!
Biztos, hogy sokan voltunk, vagyunk, leszünk, olyan helyzetben, hogy valami nem stimmel, valami baj van a kapcsolatunkkal.
Ha ehhez még jön egy család, gyerekek, anyagiak, akkor bizony az ember nehezen borít. Nagyon nehezen. Megpróbál mindent, ami csak elképzelhető, mert az együtt töltött éveket, évtizedeket nem lehet, csak úgy kidobni az ablakon.
Azt, hogy valaki mennyit és mit tűr el, mikor lesz ELÉG, az is teljesen emberfüggő. Kívülről minden másképpen látszik, mint belülről.
Más szövegelni róla és más megélni.
Adhatunk és kaphatunk tanácsot, de két ember dolgában nem dönthet senki más, csak ők. Lehet benne maradni a langyos szarba, de ha nagyon felborul valami, akkor bizony LÉPNI KELL, mert mindannyian belehalunk.
Amúgy, a „belehalás” is EGY LÉPÉS, egy döntés!
Szóval, miért tűrt Andor, miért alakulnak ki ilyen és ehhez hasonló viszonyok, miért nem érezte, hogy itt csak a pénzét akarják, és valami K..ra eltolódott?
Egyáltalán, egy férfi/nő önérzete, miért nem „kiabál”, hogy ÁLLJ, ebből ELÉG?
Mert szeretetre, szerelemre vágyunk és azt gondoljuk, hogy ez még belefér.
Bizony,nagyon nehéz meghúzni azt a bizonyos határvonalat, mert kis naivan mindig azt gondoljuk, hogy ez az utolsó „pofon”, amit el kell viselnünk és ezután a másik tuti, hogy belátja a hibáját és javul a helyzet.
Hát, egy nagy frászt javul, a másik századszorra sem látja be!
Ez után joggal kérdezhetnénk, hogy az „ez még belefér” állapotnak, mekkora az ára?
Hát óriási, és mindig, mindenki busásan megfizeti, nem csak pénzben, hanem lélekben is.
Korábban beszéltünk arról, hogy objektíven nézve, az ember,mindig a saját útját járja, ezért a saját mércéje szerint, mindig helyesen dönt, kvázi a saját szempontjából igaza van, azért is cselekszik úgy, ahogy!
Én soha életemben nem halottam és nem láttam olyan embert, aki azt mondta volna: én most szándékosan ártani akarok magamnak és rosszul akarok cselekedni!
Ez baromság! Az lehet, hogy legbelül már érzed, hogy ez nem biztos, hogy a legjobb döntés, de valamiért mégis ezt választottad, vagyis ez a
TE DÖNTÉSED.
Abban a pillanatban, ezt tartottad a legjobbnak.
Az egy másik kérdés, hogy időtálló volt – e, vagy sem, vagy netán hagytad – e magad befolyásolni másoktól, vagyis, hagytad, hogy döntsenek helyetted. Félreértés ne essék, az sem baj, ha mások véleményét meghallgatod, de ha 100 – ból, 100 – szor más mondja meg, hogy mit akarjál, és te ezt felnőtt emberként hagyod, hát az már nem is TE VAGY!
De a NEM te vagy, is TE VAGY!
No, miért is hagyod?
Én is átéltem ilyen érzéseket, de akkor még nem tudtam megfogalmazni. Amiért én hagytam magam, annak a legfőbb oka a FÉLELEM volt.
Nagyobb biztonságot éreztem, ha benne maradok a „langyosba”, mint ha változtatok.
Reszkettem a változástól. Igen, féltem a rám zúduló felelősségtől, hogy innentől mindent egyedül kell megoldanom. Másrészt, fontos volt mások véleménye, vagyis, hogy ki mit szól hozzá?
Ezekkel a feszültségekkel „labdáztam” a lelkemben, és próbáltam magamnak bemesélni, hogy a rossz, nem is olyan rossz, sőt, néha már egészen jó volt, mert az ember egy idő után képes megszokni a szart is, kvázi természetes lett a „nekem ez jutott”, vagyis egy megfonnyadt lelkiállapot.
Állandóan mérlegeltem magamban a lehetőségeket és észre sem vettem, hogy közben ketyegett az életem
Aztán jött a latolgatás, a „mások, hogy csinálják” időszaka:
- „X” borított és jobb neki
- „Y” is borított, és rosszabb neki
- „Z” nem borított és egészen jó elvannak
- „W” sem borított és beledöglött!
No, most akkor én hova álljak?
Aztán rájöttem, hogy az élet nem ennyire sarkos, nem ennyire fekete – fehér. Nagy bajunk az, hogy nem látjuk magunkat kívülről, pedig kéne!
Kedves Olvasó!
Azért sem szeretnék pálcát törni senki felett, mert egyrészt nincs jogom, másrészt, mint írtam, a saját bőrömön tapasztaltam ennek az életformának a nyomorát, harmadrészt, nem olyan egyszerű dolgok ezek.
Egy viszont nagyon fontos, hogy még azelőtt lépj, mielőtt visszafordíthatatlan károsodások nem történnek.
Szóval!
Mielőtt szétcincálnánk ezt a jó embert, akinek már nem is a személye lényeges, hanem maga a jelenség, nevezzük, „Andor effektusnak” akit egyáltalán nem kívánok felmenteni, – sajnos nincs egyedül a világban.
Hadd elevenítsek fel, két, „nagyon is igaz sztorit”!
Szerintetek a tragikus sorsú, világhírű, Whitney Houston, miért nem lépett, miért nem hagyta ott az idióta férjét, aki a hírek szerint belevitte a narkóba, az alkoholba, verte, rendszeresen megalázta, vagyis tönkretette, amibe aztán szépen bele is halt?
No, miért nem?
Egy Ilyen híresség, millió helyre elmehetett volna és állítólag el is ment kezeltetni magát, akkor miért nem tudott KILÉPNI?
Nagy igazság, hogy lépni még időben kell, mert utána eljön a minden mindegy állapot és a vég.
De mondhatnám a rock nagyit, Tina Turnert, akit évekig vert a férje, és ő ezt hagyta, nem lépett.
Miért?
Aztán szerencsére mégis eljött a pillanat, amikor elege lett.
Miért tűrte egyáltalán? Most csak őket említeném, de sajnos az utca embere is kapásból tudna mondani számtalan példát.
Gondolom, abban senki sem kételkedik, hogy egyik esetben sem az anyagiak hiánya volt a probléma, de akkor mi volt a hiba, mi volt az a kötelék, az a húzóerő, ami miatt nem tudtak új életet kezdeni?
Mi egyszerű halandók azt gondolnánk, hogy ezek a híres emberek vesznek egy másik házat, (van is nekik), elköltöznek, megrázzák magukat, slussz – passz, és megy az életük tovább!
Aztán még sem rázzák meg magukat, még sem jön el a slussz – passz és mégsem megy az életük tovább!
De miért?
Mert a lélek nem egyszerű „találmány”!
A gyerekkori tapasztalataink, de sokan azt állítják, hogy még az előző életünkből szerzett tapasztalatok is befolyásolják cselekedeteinket.
A szeretve levés, pedig a legfontosabb dolog a világon.
Szóval akkor, hol is van a baj?
Lehet, hogy viselkedésünkért nem is vagyunk felelősek, lehet, hogy nem is tehetünk róla?
Szép is lenne, ha a bíróság előtt a bűnözők is azt mondanák,
bocsi Bíró Úr, én nem tehetek semmiről, mert előre el volt rendeltetve, ez törvényszerű cselekedet volt tőlem!
Hát ez ugye VICC!
Ha tetszik, ha nem, az (ép értelmű) embernek bizony van FELELŐSSÉGE!
Lehet azt mondani, hogy az öröklés + a karma + az otthoni példa + ez + az!
Igen – igen, ezek valóban sarkalatos pontok, de bizony van szabad akaratunk és a cselekedeteinkért vállalni kell a FELELŐSSÉGET, mert az élet minden percét megélni és a dolgainkban döntenünk, itt és most kell!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
Folytatás pár nap múlva: Önszeretet, hol vagy?