Kedves Olvasóim!
Ez a történet 2010 környékén kezdődött, mikor is felhívott egy 40 – es éveiben járó vállalkozó. Attila 2 gyerekes családapa volt, Vác környékén lakott, saját gyönyörű házában kialakított műhelyében dolgozott.
Felesége elköltözött, elhagyta őt, és a gyerekeket is.
Lelkileg teljesen összetörve mesélte, hogy rámaradt az akkor 19 éves főiskolás lánya, és a 17 éves középiskolás fia.
Ezek a gyerekek már nem kicsik, de nem is olyan nagyok, hogy minden segítség nélkül megálljanak a saját lábukon.
Gyökértelennek érezte magát és tisztában volt azzal a felelősséggel, hogy „csonka” családját, ilyen „kiüresedett” lélekkel kell majd összetartania.
Az asszony fél éve hagyta el őket, de őt még éltette a visszarendeződés reménye. Ez a vágy, inkább csak a képzeletében lebegett, mert a párja elhidegült, és már akkor egy férfihoz költözött, majd idővel válni is akart.
Szóval Attilának mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy végleges elhatározásról van szó.
Ha valaki elmegy, elköltözik mellőlünk, mindig pontosan tudjuk, hogy az nem az adott pillanat döntése.
Ez egy folyamat, lehet kínlódni, rinyálni, hogy – „jaj Istenem átvertek, nem vettem észre semmit” – mert a lelkünk mélyén érezzük, hogy ez nem igaz.
Azt, hogy hol törik el az életünk, és megtettünk – e mindent a helyrehozásáért, mindenkinek a saját felelőssége.
Az elmenő fél oldaláról nézve sem mindegy, hogy egy megalapozott érzés miatt borít, vagy csak a „szomszéd nője/pasija mindig zöldebb” effektus jött létre.
Én, a magam részéről, teljes mértékben házasság párti vagyok, igen is, két embernek mindent meg kell próbálni, hogy összetartsa a családot.
Ha az utolsó szalmaszál is elszakadt, no, akkor van csak vége!
Attila, miután a felesége elköltözött, mély bánatba zuhant. Érezte ugyan, hogy ez az érzés nem vezet sehová, de egyelőre csak vergődött.
A gyerekei inspirálták, apa, keress magadnak egy társat!
Szegénykéim aggódtak értem, mert ők napközben elmentek itthonról, a tanulás a barátok lekötötték a figyelmüket, de engem még a munkám is az üres házhoz kötött.
Attilának egy év kellett ahhoz, hogy elkezdje feldolgozni a történteket, és lelkében már nem a „lefelé menő utat, hanem a kiutat” keresse.
Szerencsére eljött az a pillanat, amikor lépni akart, és egy szép tavaszi napon megkeresett az irodában egy stramm, életerős férfi.
Imádta a munkáját, amiből, hatalmas ügyfélkört kialakítva, igen magas életszínvonalat biztosított a családjának.
Ő azt gondolta, hogy ez elég egy jó házassághoz.
Hát nem volt elég!
Ágika, szeretnék változtatni, elindulni, mert ez így nekem nem jó.
Heuréka, gondoltam magamban, beszélgessünk egy jót, és közben töltsük ki az adatlapot.
Szépen sorba vettük a lépéseket, mikor is a keresési/elvárási feltételekhez értünk, beütött a szokásos krach!
Hogy mi is az a krach, hát bizony az, hogy elképzeljük a leendő párunkat úgy, hogy akaratlanul a régit álmodjuk újra!
Nyilván, nem az a lényeg, hogy én az adott pillanatban, mit írok be a számítógépbe, hanem az, ami a szívünk mélyén van!
Ez az újrakezdésünk legnagyobb és legnehezebb fordulópontja!
Kedves olvasó, most feltárom, Attilánk „elsőkörös” álmát, íme:
Olyan hölgyet szeretett volna, aki odaköltözik hozzá, vagyis elképzelései szerint „anyapótló” lesz, és elkezdte nekem sorolni a leendő asszonyka otthoni teendőit!
Atya Úr Isten, gondoltam, ember, maga biztos, hogy ezt akarja?
Igen, ő mereven ragaszkodott az elképzeléséhez, neki a faluban van az élete az otthona, itt van a bejáratott munkahelye, és mi tagadás, a beragadt érzelmei is. Ő így képzeli el a családi életet, és nem akar ezen változtatni.
Hát ez így csodás lesz, – gondoltam!
Próbáltam győzködni,- Attila, legyen egy kicsit rugalmasabb, kezelje lazábban az elképzeléseit.
Ilyen merev, kőbe vésett elvárásokkal saját helyzetét nehezíti meg.
iggyen nekem, én 10 év alatt, még nem láttam olyan „öngyilkos” társkeresőt, aki úgy szeretett volna élni, ahogyan azt ön kívánná a másiktól.
Nézzük meg az elvárását a hölgyek oldaláról.
Ön szerint, hány nő akarja „befalaztatni” magát az ön házába és úgy gondolkodni, hogy „szeretnék annyira kitolni magammal, hogy teljesen feladnám az eddigi életemet, munkámat, szeretnék odaköltözni egy kis faluba, ahol olyan egyedül leszek, mint a kisujjam, vagyis az égvilágon senkit sem ismerek, csak azt az elhagyott, szerencsétlen férfit, akinek 2 gyereke van.
Én lennék a pótanyukájuk, igaz, hogy már nem kicsik, de a lelkük mélyén, lehet, hogy utálni fognak, mint a sz…!
Aztán úgy szeretnék az egész családra mosni, főzni, takarítani és kiszolgálni mindenkit, továbbá minden vágyam, hogy ezt a szomorú férfit boldoggá tegyem, aki olyan, mint a savanyú uborka”!!
Nem is beszélve arról, hogy a hölgynek is lehetnek gyerekei!
Hát kedves Attila, ön pontosan „csak ennyit” szeretne egy nőtől, ami ugye nem kevés! Mit gondol, ennek mekkora az esélye?
Ágika, én azt hittem, hogy ezekkel a feltételekkel és maximális anyagiakkal, mindent megadok egy új kapcsolathoz!
Hát nem egészen, – világosítottam föl!
Éreztem én, hogy ez a történet nem erről szól, hanem a tudat alatti keserűségéről, ami még nincs a helyére téve.
Kedves Uram, ezek a dolgok nem így működnek!
A felesége helyére nem lehet egy az egyben átültetni az új asszonykáját.
A megváltozott élet nem olyan, hogy kicserélődnek a személyek és minden megy a régi úton tovább.
Mindenki egy külön személyiség, egy külön lélek, egy külön akarat.
Az ön életében elindult egy változás, amit tudomásul kell venni, nem is beszélve arról, hogy ez a korábbi életforma, válással végződött, tehát valami hiba volt!
Mikor ezeket elmondtam, láttam a szemében, hogy most telepedik rá a világvége hangulat és pillanatok alatt összeroppan a lelke.
Az elvárások összehangolása mindig a legnehezebb kérdés, mert az egyik fél is leírja/elmondja, hogy neki mi lenne a legideálisabb, a másik fél is, és amikor mi ezt elolvassuk/átlátjuk, akkor kiderül, hogy itt nincs egyezőség, kvázi, 0 % a kapcsolat- felvétel esélye!
Lehet azt mondani, hogy ez nem a mi dolgunk, és majd csak lesz valami, ami egyfelől igaz is.
De az már a mi dolgunk, hogy az ügyfél nekünk fizet, vagyis kötelességem tájékoztatni az esélyeiről.
Már pedig, ezen fontos dolgok ismeretében, lehet, hogy jobban átgondolja és bölcsebben dönt.
No, ez már bizony a mi felelősségünk és kötelességünk is!
A siker, a mi sikerünk is, a kudarc a mi kudarcunk is.
Szóval, amikor mindent elmondunk, és mindenki, mindennel tisztában van, huss, rábízzuk a dolgokat a nagybetűs SORS – ra, hogy az élet, rendezze, amit rendezni kell! (no, azért én is besegítek egy kicsit)
Attila, azért van itt megoldás, amit úgy hívnak, hogy „összehangolódás”.
Nem kizárólag az elváráshoz kell rendelni a hölgyeket, hanem kiválasztja a szimpatikusakat, ismerkedik, udvarol, aztán a saját elképzeléseit kezdi összehozni a legjobban tetsző hölgyek elvárásaival.
És így szép lassan alakulnak a dolgok, amibe a kémia is besegít, higgyen nekem.
Ha tetszik, ha nem, tudomásul kell venni, hogy azt az életet, ami eddig volt, nem biztos, hogy tovább tudja folytatni.
A munkahely az meghatározó, mert valamiből élni kell, de az idő majd hozza az újabb lehetőségeket.
Ön most legyen nyitott és ismerkedjen!
Ágikának bizonyára igaza van, de én akkor is csak a környezetemből akarok választani, és itt akarok tovább élni, punk – tum!
Én SOHA NEM FOGOK ÉS NEM IS AKAROK INNEN ELMENNI, – mondta. Most még nem tudom másképpen elképzelni az életemet.
No, ez szuper, gondoltam, egy darab nő sem lesz, széles – e határban, aki ezt bevállalja, Attila pedig hajthatatlannak bizonyult.
„Tudományosan” fogalmazva, nem volt hajlandó, (még nem mert) kilépni a komfort zónájából, pedig ez volt az egyetlen esélye!
Legyen meg a te akaratod, mindörökké, ámen, – gondoltam!
Hiába érvelek, úgyis mindenki a saját elképzelése szerint dönt.
De a SORS másképp döntött!
Teltek múltak a hetek, hónapok, mikor is a Pécsi irodavezető kolléganő, Kati felhívott, hogy táncos rendezvényt szerveznek és, boldogan fogadják a messzebb lakókat is.
Szerencsére a szállást is meg tudják oldani. És képzeljem el, hogy már van is egy váci ügyfél, aki jelentkezett a bulira. Ki az a férfi,- csaptam rá?
Egy Attila nevű Vác melletti faluban lakó autószerelő, – mondta.
Kati, kiáltottam fel, ez teljességgel lehetetlen, mert ha ez, az a pasi, akire én gondolok, ez a férfi nem teszi ki a lábát a falujából.
Ági, most nem tudunk tovább beszélni, de majd később elmondom az egész történetet, amit te még nem tudsz!
Hát erre nagyon kíváncsi vagyok. Már alig vártam Kati hívását.
Csengett is este a telefon: no, akkor most elmesélem neked, ezt a szép kis történetet: egy csinos, 40 – es Erika nevű elvált hölgy, jött el hozzám, hogy komoly kapcsolatot szeretne, ha lehet a környékről.
Beregisztráltam és otthon elkezdett keresgélni, mikor is meglátta a te egyik ügyfeledet, Attilát, aki, mint a mesében, azonnal megtetszett neki.
Felhívott és érdeklődött, hogy ki lehet ez a szimpatikus, klassz fickó, aki neki rettenetesen bejön, és ő rögvest szeretne vele megismerkedni!
Ennek semmi akadálya, – mondtam, de a kiszemelt emberünk Vác mellett lakik, ami pedig nem itt van ám.
Láthatólag ez egyikőjüket sem zavarta. Fel is vették a kapcsolatot, először leveleztek, majd egyre többet beszélgettek telefonon.
Erika nagyon racionális, határozott egyéniség, aki szintén nem vágyott ingázós kapcsolatra, inkább egy helybelivel akart megismerkedni.
Korábban ő is kőbe véste, hogy nem költözik!
Úgy hogy ez számomra is teljesen érthetetlen dolog.
Én nem tudom, hogy milyen mágikus erővel bír ez az Attila, de teljesen megbabonázta az én Erikámat, ill. egymást.
Még mindig nem hittem a fülemnek, Katikám, itt nincs valami félreértés, biztos erről és erről, a férfiról beszélünk, mert ez az ember SOHA nem fog párt keresni messzebbről, kőkeményen leszögezte, hogy ő SOHA nem hagyja ott a munkáját és az otthonát senki kedvéért.
Ági, én nem tudom, hogy mi ez a hihetetlen vonzalom, de ez a két ember most fog először személyesen találkozni, no, mit gondolsz, hol, hát ebben a bizonyos buliban!
Azt hittem elájulok!
Ez az Attila, aki nekem már szinte megszállottan hajtogatta, hogy „ezt én így akarom és kész”, már, mint otthon csücsükélni és várni az „új anyut”.
Ez az Attila megismerkedik egy 200 km – rel messzebb lakó hölggyel és már közös programot is szerveznek, – hát ez hihetetlen!
Látod, ez a kémia, ez a szerelem, ez a SORS!
Hölgyeim és Uraim, Attila fejest ugrott az ismeretlenbe, kvázi mindent kockáztatva megtette azt a hosszú utat, hogy a bálon megismerkedjenek a nagy Ő- vel!
Ott ez a két ember olyannyira összemelegedett, hogy egy fél év után Attila, hátrahagyva a családját, Pécsre költözött Erikához, aki állást szerzett neki.
Az „ifjú pár”nagy szerelemben és boldogságban élt, látszott rajtuk a testi – lelki összetartozás.
Több mint egy évig tartott ez a mámor, mikor is Attila lelkében elindult egy „visszarendeződő” folyamat és visszaköltözött a falujába.
Az olvasó jogosan kérdezhetné, hogy ez miért siker, miért könyvbe illő történet?
Azért, mert Attila eddigi élete legnagyobb tanulságát kapta.
Hogy miért?
Lássuk csak: ha tetszik, ha nem, egy hibás soha semmiben sincsen!
Attila a házasságában élt egy átlag életet, bizonyára nem vette észre, amit észre kellett volna venni, hogy valami nagyon nem stimmel, és eltört, ami eltörhetett.
Ezután egyedül maradt.
Elképzelt egy további életet, ugyan olyant, amilyen eddig volt.
Csak, hogy a SORS másképpen döntött, és mit ad Isten, saját magának kellett megélnie, amit másnak szánt.
Ő ment el a hölgyhöz és ő alkalmazkodott.
Ez sem volt véletlen!
Hogy ez miért volt jó?
Mert a volt felesége és a volt élete utáni baromi ragaszkodást csak ez a szerelem tudta elsöpörni.
Megélt olyan érzéseket, amilyeneket eddig nem élhetett meg és átélt egy olyan alkalmazkodást, amire itthon soha nem lett volna rákényszerítve.
Rájött arra, hogy másképpen is lehet élni!
EZEKRE A VÁLTOZÁSOKRA SZÜKSÉGE VOLT!
A sors ezzel a nagy szerelemmel kényszerítette rá a szemléletváltozásra. Lássuk be, ez igen édes kényszer!
Visszatérve tuti, hogy megváltozott és más ember lett, mint amikor elment. Megtapasztalta azt a varázslatot, ami az életéből eddig hiányzott.
Szerintem ez a kapcsolat volt számára a kezdet, mert aki egyszer megperzselődött, az szeretne még lángolni!
No, ugye, hogy sikertörténet!
Ha tetszett, kövess, oszd meg, vagy szólj hozzá! Érdekel a véleményed!
Folytatás pár nap múlva: A sürgetés zsákutcája, avagy amikor a kényelem felülírja a józan észt!